Cello Concerto Grosso

Glücklicherweise haben neben anderen auch Béla Bartók und László Lajtha noch vor etwa einem Jahrhundert Materialien gesammelt und aufgezeichnet, die belegen, wie damals die instrumentale Tanzmusik traditionell gespielt wurde. Seit meinem Oratorium Atlantis (1995) verwende ich in einigen meiner Kompositionen auch diese speziell transsylvanischen Spieltechniken und charakteristischen Melodiewendungen. Stets mit einer leisen Wehmut, denn dies ist vielleicht das letzte Mal, dass wir miteinander tanzen. Zu solchen Spieltechniken gehören nicht nur die häufigen, als “Bartók-Pizzicato” bekannten, knallend gezupften Töne, sondern auch die tänzerisch schwungvollen Glissandi, die besonders darauf hinweisen, dass diese Tanzmusik in der Regel mit Streichinstrumenten gespielt wurde. Drei Tanzsituationen wechseln sich regelmässig ab: Der stampfende Tanz der Männer, die langsam schwebenden Tänze der Frauen und die gemeinsamen Tänze, die von Zeit zu Zeit bruchartig auseinanderfallen – zu viele kennen die Schritte bereits nicht mehr…

/Peter Eötvös/

A concerto grosso eredeti értelme nem csupán egy szólistára, hanem a zenekarral versengő szólisták egész csoportjára vonatkozik. A kettős cím „cselló concerto grosso” a zenekari összeállításra utal, mivel a nyolc csellista (concertino) mellett a szólistát mintegy „előtáncosként” állítom színpadra.
Versenyművem rövid táncjelenetek sora; az „utolsó tánc” a lassú eltűnésre ítélt hagyományos erdélyi kultúrából származik…
Szerencsére azonban Bartók Béla és Lajtha László egy évszázaddal ezelőtt összegyűjtötte és lejegyezte e táncok dallamát, amelyből megtudjuk, hogyan játszották eredetileg őket.
„Atlantis“ című oratóriumom óta kompozícióim némelyikében ezeket a különleges erdélyi ritmusokat, ezt a jellegzetes dallamformát használtam.
Mindig jelen van bennük egy bizonyos csendes szomorúság, hiszen lehet, hogy most táncolunk együtt utoljára.
E különleges játéktechnikákhoz tartozik nemcsak a Bartók pizzicato (csattanó pengetett hangok), hanem a táncszerű levegős glissando is, mely jelzi, hogy ezt a tánczenét gyakran vonóshangszereken játszották.
A Concertóban három táncszituáció váltakozik: a férfiak lassú lábdobbanása, a nők lassú lebegő tánca és az közös táncuk, mely időről időre felbomlik, mivel sokan közülük már nem ismerik a mozdulatokat…
/Eötvös Péter/